A várkapitányok doyenje
A várkapitány - Amikor Papp Imre 1992-ben bérbe vette a sümegi vár üzemeltetését, munkakönyvének foglalkozás rovatába a "várkapitány" megnevezést íratta be. Ma már - a várak örvendetes újjáéledése nyomán - ez nem számít olyan ritkaságnak, mint anno, de az biztos, hogy az 58 éves Papp Imre a várkapitányok doyenjének számít.
Nem is kora miatt, hanem mert ilyen hosszú "kapitányi szolgálati időt", mint Papp Imre, senki más nem tudhat maga mögött. Hosszas gondolkodás után 1989-ben magyar - ének szakos tanár feleségével és három kiskorú gyermekével Budapestrôl visszaköltözött a szülôvárosába, Sümegre, s büfét nyitott a várban. Családi összefogással nekilátott az akkor még nagyon romos vár rendbetételéhez, majd 1992-ben az önkormányzattól hasznosításra húsz évre bérbe vette teljes egészében. Nem akármire kötelezte el magát a családivá bővült vállalkozás élén: az elmúlt években évi 50 millió forintot költöttek fenntartásra, fejlesztésre, korszerűsítésre, amelyet részben a sümegi vár látogatói bevételébôl, nagyobb részben pedig saját erőforrásból, illetve hitelekbôl teremtettek elő.
Immár csaknem százezer vendég keresi fel évente a 60 százalékban helyreállított sümegi várat és az egyes létesítményeket: a másfél évtized alatt létrehozott csárdát, lovardát, lovagi arénát, az ősztől tavaszig használatos fedett lovagtermet, a kétezer fős szabadtéri színházat, a nemzetközi szablya- és hintógyűjteményéről híres múzeumot, valamint az 50 szobás panziót és a 80 szobás négycsillagos wellness-szállót és konferenciatermet. A következő években fedett lovarda és egy törökfürdő építése szerepel a tervekben, valamint a szálloda bôvítése legalább 60 szobával és újabb rendezvény- és konferenciatermekkel.
A sümegi várbirtok jelenlegi értéke mintegy kétmilliárd forint. A további elképzelések megvalósításához hazai és uniós forrásokra pályáznak.
Forrás és teljes cikk: Itthonotthonvan.hu
Várbarát.lap.hu | Várépítészet.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének |
Nyomtatható verzió |
Cikk tetejére
Kapcsolodó cikkek: