Pannónia útjain - Szép Magyarország magazin

Pannónia útjain - megjelent a Szép Magyarország magazin tematikus különszáma

pannóniaPannónia útjain címet viselő tematikus lapszámunk a római kor hazai emlékanyagának egy jóval szelesebb körű feldolgozására vállalkozik, mint a tavalyi évben kiadott "A római birodalom határai - A limes" címet viselő lapszámunk. Mindkét kiadvány annak a folyamatnak az előkészítését mutatja be, melynek végeredményeként a limes hazai emlékei is felkerülhetnek a világörökségi listára.

Hazánk kifejezetten gazdag római kori emlékekben, melyek között számos egyedülálló érték van. Megőrzésük így egyetemes feladat, a világörökségi cím kiérdemlésével pedig olyan települések kerülhetnek a nemzetközi figyelem középpontjába, amelyek ezt egyébként nagyon nehezen érhetnék el.


Lapszámainkkal ezekre a kiemelkedő értékű látnivalókra és arra a hatalmas, már folyamatban lévő munkára szeretnénk felhívni az olvasók figyelmét, aminek reményeink szerint néhány éven belül az lesz az eredménye, hogy a limes magyarországi szakaszai is a világörökség részei lesznek.


A tavalyi lapszámban a limes magyarországi szakaszát jártuk végig, bemutatva az egyes látnivalókat a Duna mentén. Az idei számban -megtartva a limes kiemelt látnivalóinak a bemutatását- már jóval nagyobb utat járunk be az egykori -rómaiak által- használt útvonalakon, sorra bemutatva Pannónia tartomány legjelentősebb városait, műemlékeit.


A nagyon érdekes és izgalmas utazás végére pedig, reményeink szerint, az olvasók is jobban megismerik ennek a nagyszerű korszaknak az eredményeit, melyek közül nagyon sok még évszázadokig hatással volt az itt élők sorsára (honfoglaló őseink például használták a rómaik egykori építményeinek akkor még álló maradványait, épített útjait, stb.)


A lapszám ára : 495 forint


Megrendelhető a kiadónál:

telefon: (1) 332-3261 (1) 332-3261
e-mail: kiado@szepmagyarorszag.hu

Római-emlékek.lap.hu | Római-limes.lap.hu


Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére





Legfrissebb bejegyzések:
2011-06-22
Az égbolt urai
 | részletek
Junius 25-én szombaton 17 órakor a Cseszneki Várban különleges élményben lehet része az idelátogatóknak: Ragadozó madarak röptetésében gyönyörködhetnek, a bátrabbak megsímogathatják, kézre vehetik...
2011-06-06
VIII. Gyulaffy Napok Csobáncért
 | részletek
A "Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium - Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány" 2011. július 15.-16.-17.-én rendezi meg a "Gyulaffy Napok Csobáncért" című...
»» minden bejegyzés
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.