|
Hétvégi várkalauz: Tapolca
Tapolca a Balaton-felvidék csodálatos környezetében terül el, romantikus várromok gyűrűjével körülvéve. A közeli Szigliget, Csobánc, Sümeg vagy éppen Rezi és Tátika nevét minden, a magyar történelem iránt érdeklődő olvasó ismeri, azt azonban már kevesebben tudják, hogy a régmúlt időkben Tapolcán is létezett egy erődítmény.

>> Légifelvételek
Az ősidők óta lakott helység nevét valószínűleg a szláv ajkú népességtől kapta. Oklevélben először 1272-ben említették, amikorra vásárvámjának nagysága alapján már a jelentősebb mezővárosok közé emelkedett. Plébániatemplomát a Boldogságos Szűz tiszteletére szentelték fel a 13. század végén, Pál nevű papja pedig a pápai tizedjegyzékben is szerepelt.
A virágzó település I. (Nagy) Lajos király adományaként 1378-ban a karthauzi szerzetesrend birtokába került át. Töretlen fejlődését az 1526. évi vesztes mohácsi csata utáni időszakban súlyos veszedelem fenyegette, hiszen a törökök csapásai alatt sorra estek el a dunántúli végházak. 1561 áprilisában egy éjszakai rajtaütés során a közeli Hegyesd várát is megszállta az ellen, ahonnan kiindulva dúlták-fosztogatták a környékbeli jobbágyfalvak védtelen népét.
A várparancsnok, Bajazid aga rövidesen belovagolt Tapolcára is, ahol a kő egyházi épület köré egy palánkvárat tervezett létesíteni. Az aga azonban a Gyulaffy László csobánci várkapitánnyal vívott párviadalban rövidesen életét vesztette, így a török bázis nem valósult meg.
A helység jelentőségét azonban ekkorra már a bécsi Haditanács is felismerte, és utasítására kőfalakkal és ágyúk számára kialakított védőművekkel erődítették meg a város központját. A korabeli dokumentumok szerint a négyszögletes végvárat széles árok kerítette, az építmény sarkait bástyák tagolták. Katonai jelentőségét egészen a 17. század végéig megőrizte, amikor az oszmánokat végleg kiverték országunk területéről. Ezután már feleslegessé váltak falai, a terjeszkedő lakosság fokozatosan lebontotta, hogy lakóépületeinek anyagául használja. Így napjainkra csak kisebb részletei tekinthetők meg a kirándulók által oly kedvelt Tapolca belvárosában.
Forrás: Múlt-kor.hu
Linkek:
Tapolca honlapja
Várarchívum
Vár és templomrom
Történelem.lap.hu
Ajánlja a cikket ismerősének | Nyomtatható verzió | Cikk tetejére
|
|
Legfrissebb bejegyzések:
2011-06-22
Az égbolt urai | részletek
Junius 25-én szombaton 17 órakor a Cseszneki Várban különleges élményben lehet része az idelátogatóknak: Ragadozó madarak röptetésében gyönyörködhetnek, a bátrabbak megsímogathatják, kézre vehetik...
2011-06-06
VIII. Gyulaffy Napok Csobáncért | részletek
A "Gyulaffy László Hagyományőrző Lovasbandérium - Csobánc Váráért Közhasznú alapítvány" 2011. július 15.-16.-17.-én rendezi meg a "Gyulaffy Napok Csobáncért" című...
»» minden bejegyzés
|
|