Megújul a sümegi Püspöki Palota

Megújul a sümegi Püspöki Palota; a barokk kastély teljes homlokzatát 317 millió forintos beruházással újítják fel.

Sümeg

Az önkormányzat még 2009-ben nyert 80 százalékos támogatást a norvég állam által uniós országok részére kiírt pályázaton a műemlék épület homlokzati felújítására, restaurálására. A 400 éves műemlék épület átadása májusra várható - jelentette be Rátosi Ferenc, Sümeg független polgármestere. A polgármester elmondta, a város a felújítás teljes költségét a pályázati előírás szerint előfinanszírozással fedezetkezelői számlán letétbe helyezte, a szükséges forrásokat banki hitelből sikerült biztosítani.

A projekt célja az európai örökség megőrzése, a történelmi jelentőségű helyszínek és épületek hasznosítási tervek alapján történő felújítása volt. A sümegi püspöki palotának új funkciót is adnak: eddig részben múzeumként működött, kiállításokra használták, a felújítást követően kulturális események helyszínévé is teszik. Rátosi Ferenc közölte, hogy terveik szerint a palota mögé ötszáz fős nyári színházat építenek és a barokk épület belső tereit is felújítják majd. A mostani projekt csak a külső homlokzat megújítását teszi lehetővé. A kastély teljes hasznosításának érdekében már nyolc éve végeztek rekonstrukciót az épületen, akkor a teljes tetőszerkezetet kicserélték 100 millió forintos költséggel.

Magyar kastélyok rajzai színes látványtérképen. | Kattintson ide!

A sümegi Püspöki Palota az önkormányzat tervei szerint nyárra újjáéled, a pályázat tizenöt fő állandó foglalkoztatását is előírja. A barokk palota Sümegen a Vár-hegy lábának lejtőjén, a volt ferences kolostorral szemben áll. A közepes nagyságú műemlék kastélyt építésétől napjainkig püspöki palotának nevezték. Padányi Bíró Márton, a Sümegen székelő veszprémi püspök építtette 1748-ban, a régi püspöki lakóház átalakításával.

Sümeg
>> Sümeg

A palota szobáinak többségét egykor szép és finom ívű indák, bimbók és virágos mintájú füzérek stukkói díszítették, melyek nagyobb része mára elpusztult. Az egyes helyiségek falburkolatai és ajtói a 18. századból, a klasszicista cserépkályhák a 19. századból valók.

Forrás: Múlt-kor.hu

Kastély.lap.hu
Kastélyépítészet.lap.hu


Legfrissebb bejegyzések:
2019-09-16
Várak.hu mobilalkalmazás
 | részletek
Kedves Barátaink! A már elérhetővé vált a Várak.hu mobilalkalmazás nyilvános teszt változata a Google Play áruházában, mely a következő linken azonnal elérhető: play.google.com...
2015-12-03
"Élő Vár Zemplénben" című kiemelt turisztikai projekt bemutatása
 | részletek
FÜZÉRI FELSŐVÁR TURISZTIKAI HASZNOSÍTÁSA,RÉSZLEGES MŰEMLÉKI REKONSTRUKCIÓJA A rekonstrukció célja, hogy Füzér vára – a 16-17. századból fennmaradt gazdag tudásanyag felhasználásával...
»» minden bejegyzés
Az oldalon szereplő információk, képek és publikációk szerzői jogvédelem alatt állnak. | Minimum felbontás: 1024 x 768 | Grafika és kivitelezés: Civertan Bt.